Kedves kismama, az elkövetkező hónapokat Ön felváltva éli majd meg eufóriával, türelmetlenséggel, és fáradtsággal. Rövid idő múlva mindebből már csak a boldogságra emlékszik majd, hisz életének olyan időszaka ez, amely talán sosem ismétlődik meg, s ha mégis, az sem lesz épp ugyanilyen. Egy élet fogadására készül, s amilyen mindennapos dolog ez, épp olyan különleges, és csodálatos esemény. Egyedi, megismételhetetlen, és mindent megváltoztató.
Erre a pillanatra fontos testileg és lelkileg is felkészülnie, hogy a maga teljességében élhesse meg, és csak pozitív benyomásai maradjanak a szülés után.
Várandóssága során gondoskodunk minden vizsgálatról, amelyek biztosítják, hogy Ön és babája is egészségesen töltse ezt az időszakot. Felkészítő kurzusaink során minden fontos információt megkap a terhességről és a szülésről. Fizikai komfortérzetét szeretnénk javítani kismama jóga foglalkozásainkkal, és masszázs terápiánkkal.
Munkatársaink megmutatják Önnek szülőszobáinkat, felkészítik mind a fizikumát, mind a lelkét érintő eseményekre, melyek az elkövetkező időszakban érhetik, megismertetik Önt a szoptatás és a babaápolás gyakorlatával. Mindent megteszünk azért, hogy a babavárás hónapjai hozzásegítsék ahhoz, hogy igazán összehangolódott párossá váljanak születendő gyermekével.
Hogy minden apró részletet már jó előre tisztázhassunk, választott nőgyógyászával, illetve szülésznőjével összeállíthatja szülési tervét. Ezzel nem csak a mi munkánkat segíti, de átgondolva igényeit, saját maga számára is nyilvánvalóvá teheti a szülés körülményeivel kapcsolatos elvárásait. Tapasztalatunk szerint ez megnyugtatja a kismamákat, még akkor is, ha a szülés pillanataiban esetleg majd változtatni szeretne a megbeszélteken.
A következő kapcsolódó témákról részletesebben is olvashat:
Terhesgondozás, szülésre való felkészülés, kismama jogszabályok
Hírek2011.06.22.Egy várandós anya naplója 8. – A második gyerek tudja
Nem tudom, hogy pontosan hogyan zajlik ez más családoknál, de más szülőktől hallom, hogy a második gyerek tudja, hova csöppen. Tudja, hogy a szülőknek már nem áll rendelkezésre minden perc arra, hogy csak vele foglalkozzanak. Hiszen ott van a nagyobbik. Mert mindent egyedül akar csinálni – és ez legalább kétszer annyi ideig tart, mint normál esetben -, mert anya (vagy apa) ölébe akar ülni (attól függően, hogy a kicsi éppen kinél tartózkodik), mert tejcsit kér (lehetőleg a ciciből) amikor a kisöccse éppen szopizik. Tovább











Képgaléria