A "baby blues"-nak is nevezett depresszió eddig a nők privilégiuma volt. Most nyilvánosságra került adatok szerint azonban ez a probléma nem csak az újdonsült anyákat, de az apák mintegy 10 százalékát is érinti.
A depressziónak ez a fajtája a terhesség utáni hetekben alakul ki, és további néhány után többnyire magától el is múlik. Egyes esetekben azonban tartósan fennállhat, és csak szakember segítségével kezelhető. Az ok a nők esetében bizonyos szempontból hormonális, de a megváltozott élethelyzettel való megbirkózás nehézsége is közrejátszik. Ugyanez a tényező áll a férfiaknál jelentkező búskomorság hátterében, bár náluk a tünetek akár a terhesség alatt is jelentkezhetnek, hiszen sokan már ekkor is úgy érzik, párjukkal való viszonyuk új irányt vett, s nem tudják, hogyan alkalmazkodjanak az új szerepkörhöz.
Érdekes adat, hogy legnagyobb arányban az amerikai férfiak körében kimutatható a szülés utáni depresszió, bár a fejlett országok mindegyikét érinti a probléma.
Az apáknál a leggyakrabban egyébként a szülést követő 3-6. hónapban alakul ki a kedélybetegség. Ha társuk is hasonló tüneteket mutat, az fokozza az esélyét annak, hogy a férfinál állapota is romlik. A kezelés az ő esetükben is nagyon fontos, és nem csak saját mentális egészségük, de a gyermek érzelmi fejlődése szempontjából is.
Hírek2012.05.04.










Képgaléria