2007-ben alapítottuk meg orvosi centrumunkat, ahol járóbeteg-ellátást és egynapos műtéteket végeztünk. 2010 júliusában ennek az intézménynek a sikerére és szakmai hátterére alapozva nyitottuk meg Magánkórházunkat, mely a járóbeteg-ellátás mellett már fekvőbeteg és szülészeti részleggel várja vendégeinket.
Intézményünk így már kétezer négyzetméteren és 28 szakterületen nyújt komplex egészségügyi szolgáltatást az eddigi járóbeteg rendelés mellett, fekvőbeteg ellátás területén is. A bővítéssel elkészült sebészeti, ortopédiai, plasztikai sebészeti urológiai, fogászati, nőgyógyászati nagyműtéteket befogadó két, korszerű műtőnk is. Mindehhez olyan exkluzív környezetet hoztunk létre, amely merőben eltérő a hagyományos kórházi atmoszférától, ezt a különbséget orvosi, ápolói és egyéb kiszolgáló személyzetünk szakmai felkészültsége, hozzáállása is tükrözi.
A MamaRose, Magánkórházunk szülészeti részlege komplex szolgáltatást nyújt pácienseink számára, mely magában foglalja a családtervezés, a terhesgondozás, a szülésre felkészítés, a szülészet és a csecsemőellátás területeit. Szülészeti csapatunk tagjai hisznek abban, hogy feladatukat akkor látják el legjobban, ha minél kevésbé avatkoznak be a szülés természetes folyamatába. Mi, a szülő nő igényeinek figyelembevételével, a folyamat háborítatlanságát, intimitását szeretnénk biztosítani. Munkánkat modern műszerpark, és folyamatos fejlesztések is segítik, hozzájárulva ahhoz, hogy egyedülálló szolgáltatást szavatolhassunk.
Szülészetünk belső tereinek kialakításakor nagy figyelmet fordítottunk arra, hogy a lehető legkevesebb részlet emlékeztessen a hideg, személytelen, szorongást ébresztő kórházi atmoszférára. Szülőszobáink meghitt hangulata, az egyéni igények szerint változtatható környezet, a bensőséges légkőr mind a kismama kényelmét szolgálja.
Nyitottak vagyunk a különböző vajúdási, szülészeti módszerekre, szakorvosaink nagy tapasztalattal rendelkeznek vízben vajúdás, vagy akár “gyöngéd születések” levezetésétben is. A szülőszobai körülményeket is a kismamával egyeztetve alakítjuk ki, legyen szó akár gyertyafényről, relaxációs zenéről, fájdalomcsillapító illóolajok párologtatásáról. A szülés után is mindent megteszünk annak érdekében, hogy anya és gyermeke – illetve az apával kiegészülve a háromtagú család - összeszokása háborítatlan legyen.
Hírek2011.06.22.Egy várandós anya naplója 8. – A második gyerek tudja
Nem tudom, hogy pontosan hogyan zajlik ez más családoknál, de más szülőktől hallom, hogy a második gyerek tudja, hova csöppen. Tudja, hogy a szülőknek már nem áll rendelkezésre minden perc arra, hogy csak vele foglalkozzanak. Hiszen ott van a nagyobbik. Mert mindent egyedül akar csinálni – és ez legalább kétszer annyi ideig tart, mint normál esetben -, mert anya (vagy apa) ölébe akar ülni (attól függően, hogy a kicsi éppen kinél tartózkodik), mert tejcsit kér (lehetőleg a ciciből) amikor a kisöccse éppen szopizik. Tovább











Képgaléria