A terhesség utolsó heteinek esetleges kényelmetlenségei után a kismamák általában türelmetlenül várják a szülést, mégis előfordulhat, hogy a fájdalommal szembesülve néhányan megriadnak a folyamattól. Ezért is olyan fontos, hogy Ön a várandósság során testben-lélekben felkészüljön a gyermek születésének csodás pillanataira – azokra a részekre is, melyek az adott helyzetben nehéznek és hosszadalmasnak tűnnek.
Mi okozza a szülési fájdalmat?
Ennek több összetevője is van. Az egyik az erős simaizom görcs, ami szükséges ahhoz, hogy a baba meginduljon a szülőcsatorna felé, és keresztülhaladjon azon. A fájdalomérzetet fokozza a szervezet fokozott működése miatt fellépő oxigénhiány is, illetve a méhnyak és a méhszáj tágulása. Mindezt tetézi, hogy a szülés folyamata a környező idegdúcok elnyomódásával és a hashártya feszülésével jár. A kitolás szakaszban a szülőcsatorna tágulása és a környező szervek összenyomódása okoz további fájdalmakat.
Ebből is látszik, hogy a fájdalom a szülés természetes velejárója, melyre felkészülni ugyan – főleg első szülés esetében – nemigen lehet, de a folyamatot ismerve, könnyebb elfogadni azt, az elfogadás pedig elviselhetőbbé teszi a fájdalmat. Mivel fájdalomküszöbünk határa egyedi adottságoktól, és a pillanatnyi körülményektől is függ, Szülészetünkön akkor is figyelembe vesszük a vajúdó nő fájdalomcsillapításra vonatkozó kérését, ha azt előzetesen nem jelezte. Tapasztalt aneszteziológusunk közreműködésével kérhető epidurálás is.
A szülés folyamata és szakaszai:
Tágulási szakasz
A szülés beindulásának jeleiről már olvashattak az Indulás a kórházba menüpontban. Először szülő nők esetében általában a méhszáj óránként 0,5-1 cm-t tágul, többedik szülésnél a folyamat gyorsabb, 1-1,5 cm óránként. Így a tágulási szak átlagos időtartama az első szülésnél 6-12 óra, a következő babáknál már csak 4-8 óra. Kezdetét a rendszeres fájások beindulása jelenti, végét a méhszáj eltűnése. Ilyenkor a méhszáj már teljesen a baba feje köré simul.
A méhösszehúzódások 30-45 másodpercig tartanak, és kezdetben 20 perces gyakorisággal jelentkeznek. A fájások közötti szünet a kitolási szakasz végére 5 percre csökkenhet.
A fájdalom kezelésében sokat segíthet, ha a vajúdó nő megtalálja azt a megfelelő testhelyzetet, melyben leginkább képes ellazulni. A szabályos légzés megakadályozza, hogy az oxigénhiány fokozódjon, ami szintén segít csökkenteni, elviselhetőbbé tenni a fájások erősségét.
Fontos, hogy a kismama már a szülés előtt felkészüljön rá lélekben, hogy ilyenkor a félelem, szorongás lassítja a folyamatot. A szülés beindulásával a szervezet minden funkcióját ennek a folyamatnak rendeli alá, de az esetleges lelki ellenállás fizikailag is leképeződik, és hosszabbra nyújthatja a kitolási szakaszt. A fájdalom elfogadása, a figyelem összpontosítása valami másra - a baba érkezésére, a szeretteink jelenlétére - ezzel szemben támogatja a folyamatot. A tágulási szak végére a baba feje befordul a szülőcsatorna irányába.
Kitolási szakasz
A kitolási szak hossza többnyire 30-40 perc, de első szülés esetében ez is elhúzódhat, akár 90 percre is kitolódhat. Ez a periódus a méhszáj eltűnésétől a gyermek megszületéséig tart. Az összehúzódások 45-60 másodpercig tartanak, 2-5 percenként jelentkeznek, és általában nyomási, székelési inger kíséri őket.
A fájások közötti szüneteket ilyenkor is fontos a megfelelő légzéssel kísérni, hogy a szervezet elegendő oxigént kapjon a következő erőfeszítéshez.
A pihenő időkben nagyfokú koncentrálásra, mély lazításra van szükség. Segíthet, ha elképzeli, ahogyan babája egyre halad előre a szülőcsatornában, hogy Ön nemsokára a karjaiba vehesse őt.
Szülészorvosa ebben a szakaszban dönt a gátmetszés szükségességéről, de megfelelő előkészítés - gátmasszázs - mellett erre nem feltétlenül kell sort keríteni.
A születés pillanataiban – szabályos fekvésű babák esetében - először a fej gördül ki a hüvelyből - a fejtető, a homlok, az arc -, majd következnek a vállak, a törzs, a lábak.
Ezután kerül sor a köldökzsinór elvágására. A köldökzsinór elvágásának lehetőségét a szülészorvos felajánlja a szülőszobán jelenlévő hozzátartozónak, ezzel téve még bensőségesebbé a pillanatot.
Következik az újszülött ellátása, a MamaRose szülészetén azonban a szülők ezzel kapcsolatos kívánságait is maximálisan figyelembe vesszük. Így a kicsi még megpihenhet édesanyja karjaiban a fürdetés és a vizsgálatok előtt.
Lepényi szakasz
A gyermek világra jöttével nem ér véget a szülés, mivel hátra van még a méhlepény távozása. Szükség esetén a lepény megszületése intravénásan adott méhösszehúzó szerekkel gyorsítható. Az édesanya ilyenkor már nem, vagy alig érez fájásokat. Az orvos ezután összeilleszti a szövetdarabokat, hogy lássa, a teljes lepény megszületett-e, ellenkező esetben egészségügyi kürettel kell eltávolítania a bennmaradt részeket.
Lepény utáni szak
A szülést követő 2 órában az édesanya még megfigyelés alatt áll a szülőszobán, illetve ekkor még számíthat esetleges utófájásokra. Ezeket a méhösszehúzódásokat kíséri figyelemmel az orvos/szülésznő, illetve ellenőrzik az anya hőmérsékletét, pulzusát és a vérzés mennyiségét.
Nézze meg szülésfelkészítő programunkat!
Hírek2011.06.22.Egy várandós anya naplója 8. – A második gyerek tudja
Nem tudom, hogy pontosan hogyan zajlik ez más családoknál, de más szülőktől hallom, hogy a második gyerek tudja, hova csöppen. Tudja, hogy a szülőknek már nem áll rendelkezésre minden perc arra, hogy csak vele foglalkozzanak. Hiszen ott van a nagyobbik. Mert mindent egyedül akar csinálni – és ez legalább kétszer annyi ideig tart, mint normál esetben -, mert anya (vagy apa) ölébe akar ülni (attól függően, hogy a kicsi éppen kinél tartózkodik), mert tejcsit kér (lehetőleg a ciciből) amikor a kisöccse éppen szopizik. Tovább











Képgaléria