Amíg a gyermeke az Ön hasában növekedett kialakult egy titkos kapcsolat, amely elsősorban érzésekről szólt. A szülés után az ismerkedés új szakasza következik, melyben Ön tanulja megérteni gyermeke jelzéseit, a kicsi pedig érzeteket – szaglással, ízleléssel tapintással, kicsit később pedig látással is – memorizál. Utóbbi benyomások immár a külvilághoz, elsősorban az édesanyjához kapcsolhatók.
Ez az újfajta kötődés, és testi kapcsolat a napok, hetek során egyre erősebbé válik. Az anya már különbséget tud tenni az éhséget, fáradtságot vagy a diszkomfort érzetet, esetleg fájdalmat jelentő sírás között.
Elsajátítja a szoptatás/táplálás, altatás, fürdetés, a csecsemő-gondozás fortélyait, a picivel és az apával együtt közös napirendet alakítanak ki, mely megnyugtató állandóságot hoz az életükbe.
A folyamatba időről-időre gyermekorvos és védőnő is bekapcsolódik. Munkájukkal, tanácsaikkal segítenek a családnak az összeszokásban, az új ritmus megtalálásában.
Lassanként egymás mellé rendeződnek a dolgok, minden egyre egyszerűbben zajlik, az édesanya fizikailag kezd visszatérni korábbi önmagához, és némi lelki átalakulás után az anyaszerep is belesimul a hétköznapjaiba.
Olvasson többet a következő kapcsolódó témákról:
A szülést követő testi változások
Hírek2011.06.22.Egy várandós anya naplója 8. – A második gyerek tudja
Nem tudom, hogy pontosan hogyan zajlik ez más családoknál, de más szülőktől hallom, hogy a második gyerek tudja, hova csöppen. Tudja, hogy a szülőknek már nem áll rendelkezésre minden perc arra, hogy csak vele foglalkozzanak. Hiszen ott van a nagyobbik. Mert mindent egyedül akar csinálni – és ez legalább kétszer annyi ideig tart, mint normál esetben -, mert anya (vagy apa) ölébe akar ülni (attól függően, hogy a kicsi éppen kinél tartózkodik), mert tejcsit kér (lehetőleg a ciciből) amikor a kisöccse éppen szopizik. Tovább











Képgaléria