Hüvelyi szülés
A szülés természetes formája, hiszen optimális esetben a kifejlődött magzat az édesanyja hüvelyén keresztül jön világra. A folyamat a vajúdással, vagyis méhizom összehúzódásokkal kezdődik, melyek eleinte viszonylag nagy, 20-25 perces szünetekkel, majd egyre sűrűbben, szabályos időközönként jelentkeznek, időtartamuk pedig hosszabbodik. A magzatot körülvevő burok megrepedése a magzatvíz elfolyásával jár, ez azt jelzi, hogy az események felgyorsultak, hamarosan megérkezik a gyermek. Ha a magzatvíz elfolyása után a szülés mégsem zajlik elég gyors ütemben, szükségessé válik a beavatkozás, mivel megnő a magzat megfertőződésének veszélye, illetve a méh belső méretének, a méhen belüli nyomás megváltozásának káros következményei lehetnek a gyermekre. Bizonyos esetekben maga az orvos repeszti meg a burkot, ha úgy ítéli meg, hogy a vajúdás túlságosan elhúzódik. Az összehúzódások szüneteiben a méhszáj egyre tágul, a görcsök pedig előrefelé tolják a babát, aki ideális esetben fejjel előre halad a szülőcsatornában. Ez a szakasz első szülő nők esetében hosszú lehet, 8-10 óra, második vagy többedik szülésnél már csak 2-6 óra.
A következő a kitolási szakasz, melynek ideje 10-20 perc. A szülő nő ekkor érzi is a kényszert, hogy nyomjon, így az összehúzódások mellett hasizmának és rekeszizmainak megfeszítésével segítheti a gyermek előre haladását. Ebben a szakaszban alkalmazhat az orvos gátmetszést, megelőzve ezzel a gát izomzatának berepedését, de a MamaRose szülészeten ezt az eljárást nem alkalmazzuk rutinszerűen. Ha mégis indokoltnak látjuk a beavatkozást, csak minimális metszést ejtünk, melynek gyógyulása nem okoz majd különösebb kellemetlenséget az anya számára.
A kitolási szak végén a gyermek feje – vagy az elöl fekvő része – megjelenik a hüvely bemenetnél, mely egyre tágul, míg végül a csecsemő a hüvelyen át világra jön. A méhösszehúzódások ezután is folytatódnak, egészen addig, míg a méhlepény is távozik az anya szervezetéből, ezt nevezzük a harmadik, lepényi szakasznak. Ha ez nem zajlik le a szülés után egy órán belül, a lepényt mesterséges úton kell eltávolítani.
Hüvelyi szülés érzéstelenítéssel
Egyéni fájdalomtűrő képességünk nagyon különböző lehet, s a terhes nők esetében az ismeretlen fájdalomtól való félelem már jó előre okozhat olyan szorongást, amitől a vajúdás még nehezebbé válhat. Ezért egyre elterjedtebb, hogy kérésre EDA-t, epidurális érzéstelenítést alkalmaznak a szülés során. A MamaRose szülésfelkészítő tanfolyamain bábánk megtanítja a kismamák számára azt a légzéstechnikát, amelynek segítségével a fájdalom jól kontrollálható, tájékoztatást ad a folyamatot megkönnyítő pozitúrákról, módszerekről, és természetesen az epidurális érzéstelenítésről is. Akár előre kérte, akár a vajúdás során jelzi ezt a kismama, tapasztalt aneszteziológusunk a legnagyobb biztonsággal alkalmazza az EDA-t, ha annak semmilyen orvosi ellenjavallata nincs.
Az érzéstelenítés során - miután a kismama felvette a megfelelő testhelyzetet - (ülő vagy oldalt fekvő helyzet) aneszteziológusunk először fertőtlenítő oldattal lemossa a páciens hátának alsó részét. A tervezett kanülálás helyén lidokain oldattal érzésteleníti a bőrt és a bőr alatti szöveteket, majd egy speciális végű tűt helyez a gerincvelő kemény burkát körülvevő keskeny térbe. A tűn keresztül egy hajlékony, vékony csövet (kanült) csúsztat az epidurális térbe, majd a tűt eltávolítja, és a kanült ragtapasszal rögzíti. Először csak tesztdózist ad a kanülbe, majd ha meggyőződött róla, hogy a kanül a megfelelő helyre került, elkezdi az epidurális érzéstelenítést felépíteni. Ehhez helyi érzéstelenítő oldatot használunk, esetenként kis mennyiségű kábító fájdalomcsillapítóval kombinálva. Az érzéstelenítő hatása lassan alakul ki (10-30 perc), az epidurális kanülbe adott gyógyszer ismétlésével az érzéstelenített terület kiterjedése és az érzéketlenség időtartalma is fokozódik. Ilyen módon az érzéstelenítő hatás igény szerint kialakítható és fenntartható hosszú órákon át is.
Az alkalmazott szer hatására megszűnik a hideg-meleg érzés, csökken vagy megszűnik a fájdalom érzékelése, csökken a tapintás- és a nyomásérzés. Nagyobb adagok, töményebb érzéstelenítő oldat hatására az érzéstelenített területen teljes érzéketlenség jön létre, de az izmok ereje is jelentősen csökkenhet, ez szülés esetén kerülendő.
Fontos az epidurális érzéstelenítés helyes időzítése a szülés során. Túl korai, a rendszeres fájások előtti alkalmazása indokolatlan, és leállíthatja a szülés folyamatát.
Túlkésőn, a kitolási fázisban alkalmazva pedig már nem képes érdemi fájdalomcsillapító hatást kifejteni. A szülés után esetleg szükséges gátvarrás érzéstelenítésére is alkalmas.
A megfelelő alkalmazás mellett a szülési fájdalom az EDA segítségével jelentősen csökken, esetenként szinte teljesen megszűnik. Megkíméli az anyát a hosszú vajúdás okozta kifáradástól, így több energiája marad a kitolási szakaszra.
Császármetszés
Erre a sebészi beavatkozásra akkor kerül sor, ha a természetes módon való szülés veszélyeztetné az anya vagy a gyermek egészségét, végső soron akár életét is. Bizonyos esetekben már előre eldől, hogy a szülés megindulása után császármetszésre kerül majd sor. Ezt indokolhatja az anya valamilyen egészségügyi problémája vagy a magzat elhelyezkedési rendellenessége. Más esetekben a császármetszésre váratlan, előre nem látható események miatt kerül sor, ilyen például a méhlepény idő előtti leválása vagy a lepény kapacitásának romlása, a magzat szívhangjának rosszabbodása.
A császármetszést korábban altatásban végezték, de így az altatószer a gyermek szervezetéhez is eljutott. Ma már gerinc közeli érzéstelenítéssel oldjuk meg, hogy az anya semmilyen fájdalmat ne érezzen, miközben végig tudatánál marad, így tanúja lehet gyermeke világra segítésének. A gerincvelőt körülvevő folyadékba beadott érzéstelenítő szer nem csak a fájdalmat szünteti meg, de a méhösszehúzódásokat is. Így válik lehetővé, hogy a hasüreget és a méhfalat a bikini vonalban megnyitva az orvos kiemelje a magzatot. A császárral született gyermek speciális ellátást igényel, ezért közvetlenül a műtét után neonatológusunk látja el a kicsit.
Tervezett császármetszés
A tervezett császármetszés olyan műtét, amelyet a szülés megindulása előtt végeznek, speciális egészségügyi indokkal. Ilyenkor már a terhesgondozás során fény derült olyan problémákra, melyek alapján az orvos az tervezett szülésindítás mellett dönt. Például ha első szülésről van szó, és a gyermek farfekvéses vagy harántfekvéses. Ikerterhességnél is előfordulhat, hogy a testvérek helyzetük alapján akadályoznák egymást a megszületésben. 40 év feletti először szülő anyánál, illetve mesterséges megtermékenyítés esetén is megfontolandó lehet a tervezett császármetszés kérdése.
Alternatív szülés
Amit napjainkban alternatívnak nevezünk, az valójában a szülés legtermészetesebb formája. Azt jelenti, hogy a szülő nő a saját igényei szerint vajúdhat, megválasztva a testhelyzeteket, akár sétálhat is, használhat olyan eszközöket – például gimnasztikai labdát – melyek számára megkönnyítik a fájdalom kontrollálását. Az alternatív szülés lehetőség szerint nem jár gátvágással, helyette aktív gátvédelmet alkalmazunk. A gyöngéd szülés szabályait követjük, szülést követően a gyermeket az anya hasára tesszük és a köldökzsinór elvágásával is várunk addig, míg abban meg nem szűnik a vér áramlása. A pulzálás megszűnését követően a kismama kérésének megfelelően az édesapa vagy a szülész elvágja a köldökzsinórt. Az újszülöttet nem fürdetjük meg, a hiszen magzatmáz értékes tápanyagokat tartalmaz, amik így a kicsi bőrén keresztül felszívódhatnak. A babát csak a gyermekorvosi vizsgálat idejére választjuk el az édesanyától. Bababarát szülészet vagyunk, ezért nincs külön csecsemős osztályunk, az újszülött az édesanyával marad, de állandó csecsemős nővér felügyeletet biztosítunk számukra. Család apartmanunk kialakításának köszönhetően az édesapa is benntöltheti az éjszakát, így a család összeszokás teljesen háborítatlan.
Alternatív szülés esetén tehát a körülményeket a szülő nő igényeihez, kéréseihez alakítjuk, legyen szó a fények erősségéről, zenéről vagy épp csendről, minden szülési formát támogatunk, amely nem veszélyezteti az anya és a magzat biztonságát.
A MamaRose szülészet alternatív szülőszobájában csak minimális orvosi eszköz emlékeztet a kórházi környezetre, a kialakítás, a berendezés egyébként a meghitt hangulatot szolgálja. A szobában egy emelvényen széles "hencsergőt" alakítottunk ki, melyen guggolva/ülve/térdelve/fekve a kismama kényelmesen változtathat testhelyeztet, aszerint, hogyan enyhülnek ettől a fájdalmai. Az emelvény másik felébe süllyesztett kád lehetőséget ad arra, hogy kihasználjuk a meleg víz izomlazító, nyugtató hatását. Szülőszékünk a gravitáció hatását felerősítve könnyíti meg a gyermek előrehaladását a szülőcsatornában. Kérésre az intim hangulatot lágy megvilágítással, akár gyertyafénnyel, választott zenével, illóolajak párologtatásával is biztosíthatjuk, a kismama pedig maga körül tudhatja a számára legfontosabb személyeket a szülőszobán. Komplikáció esetén egyetlen ajtó választ csak el a műtőtől, lehetővé téve az azonnali beavatkozást.
Hírek2011.06.22.Egy várandós anya naplója 8. – A második gyerek tudja
Nem tudom, hogy pontosan hogyan zajlik ez más családoknál, de más szülőktől hallom, hogy a második gyerek tudja, hova csöppen. Tudja, hogy a szülőknek már nem áll rendelkezésre minden perc arra, hogy csak vele foglalkozzanak. Hiszen ott van a nagyobbik. Mert mindent egyedül akar csinálni – és ez legalább kétszer annyi ideig tart, mint normál esetben -, mert anya (vagy apa) ölébe akar ülni (attól függően, hogy a kicsi éppen kinél tartózkodik), mert tejcsit kér (lehetőleg a ciciből) amikor a kisöccse éppen szopizik. Tovább











Képgaléria